Gondolta volna, hogy egy kutatás szerint egy magyar felnőtt naponta több mint 5 órát ül egyhelyben, csak 7000 lépést tesz meg, és mindössze 10 percet sportol?!
A felmérés eredményei alapján újból beigazolódni látszik, hogy szokásaink nem egyeznek az egészségre vonatkozó ajánlásokkal, mellette ráadásul túl sok állati eredetű zsírt és kevés teljes kiőrlésű gabonát, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk.
Arvisura-hekkelés: internetes akció, amelynek célja az Arvisuráról szóló keresési találatok manipulálása volt.
Nevezett fogalom egy kitalált filozófia/őstörténeti áltudományos elméletet takar, amely előbb nyomtatásban, majd a magyar interneten terjedt el. A hekkelés lényege pedig az volt, hogy a keresőoptimalizálás (SEO) technikáit kihasználva olyan weboldalakat jelenítsen meg a keresőmotorok találatai élén, amelyek leleplezik az Arvisura valótlanságát.
Kihívások és lehetséges megoldások: afrikai kaméleonok a télikertben
A Labord kaméleon (Chamaeleo labordi vagy Furcifer labordi) egy kivételes és színpompás hüllő, amely az afrikai esőerdőkben és főleg Madagaszkáron őshonos. Ezen kis hidegvérű őslakók nemcsak lenyűgöző színeikkel, hanem érdekes viselkedésükkel is magukra vonják a hüllőkedvelők figyelmét. Ezek a legrövidebb életű szárazföldi gerincesek a világon, mert a száraz évszak alatt az egész populációt csak kikelendő tojások alkotják. Az új egyedek bő félév után kelnek ki az esős évszak beköszönésével.
Itt zt vizsgáljuk meg, hogy miként lehet sikeresen tenyészteni a Labord kaméleont télikertben, kiemelve a kihívásokat és a lehetséges megoldásokat.
Cikkünk végén arra a kérdésre adunk választ, miért érdemes használt laptopot vásárolni akár távmunkához, akár szórakozáshoz, böngészéshez. Ezek között a készülékek között prémium kategóriájúak is bőven akadnak: cirka féláron juthatunk hozzá 1-2 éves nagy teljesítményű hordozható PC-kre. De ajánlatunk előtt előbb határozzuk meg, mi is az termék, amiről beszélünk, majd tekintsük át a mobil számítógépek rövid történetét.
Folyton- folyvást szembejön velünk, hogy mi az egészséges és mi nem, hogy élhetünk tudatosabban egészséges életmódot. Öntsünk tiszta vizet a pohárba és nézzük meg, hogy mit is jelent az, hogy egészségesen élni és mi az, ami csupán reklámfogás a témában.
Mit jelent az egészséges életmód?
Az egészséges életmód mindenkinek mást és mást jelent, többfajta megközelítés is helytálló lehet. Most mégis megpróbáljuk összefoglalni, hogy milyen értékek mentén lehet egészséges életmódot folytatni.
„8 óra munka, 8 óra pihenés, 8óra szórakozás” Milyen jól is hangzana, ha a mindennapjaink ennek a dalszövegnek a mentén épülnének fel. De sajnos ez kevesekre igaz. Még, ha a munkahelyünkön nem is töltünk sokkal többet, mint 8 óra, attól függetlenül sajnos nem folytatódik a napunk 8 óra szórakozással.
A napjaink mókuskereke sokkal inkább megköveteli, hogy otthon is dolgozzunk, ellássuk a háztartást, rendbe tartsuk a környezetünket.
Nagyon sokaknak a kielégítő alvás is hiányzik, nemhogy 8 óra pihenés nincs, hanem annál sokkal kevesebb.
Nem könnyű a napi feladataink között fontossági sorrendet felállítani, a rohanás, a kapkodás, a stressz pedig könnyen az egészségünk rovására mehet.
Minden egyes n notebook vásárlás, kiválasztás egy komoly és felelősségteljes feladat, hiszen remélhetőleg hosszú évekre választunk munkaeszközt. A játék céljából vásárolt hardvereknél némileg más a helyzet. Hiszen aki szereti mindig a legújabb játékokat futtatni, az pontosan tudja, hogy a telepítendő játékszoftverekhez laptop hardware szinten is tartani kell a lépést a programozókkal. Időről időre nagyobb teljesítményű gépet kell vásárolni. A laptop videokártyája az az alkatrész, amely a leggyorsabban elöregedik. illetve az újabb játékok a videokártyával szemben a legigényesebbek. Egy új Asus laptop számára a Windows 11-es operációs rendszer és az internetes böngészők futtatása a videokártya segítségével nem kihívás.
A játékra is kiválóan megfelelő, prémium kategóriás laptopok a következő általános paraméterekkel rendelkeztek 2022-ben: Intel Core i9, 32 Gb RAM, 1024 SSD és diszkrét videokártya. A játék céllal vásárolt mobil gépeknél alapvető követelmény, hogy ne integrált videokártyával, hanem külön slottba szerelt videokártyával, ún. diszkrét videokártyával szereltek legyenek.
Kell-e a weboldalt optimalizálni, hogy felkerüljünk a találati lista élére?
Mint tudjuk, a termékek nevére a keresőben kialakuló rangsor bizonyos mértékig kívülről befolyásolható. Az ezzel foglalkozó online marketing ágazat, a keresőoptimalizálás (SEO) szempontjából érdekes tapasztalatokhoz jutunk, ha megvizsgáljuk, hogy a Google találati lista élén a laptop akku kulcsszóra milyen weboldalak szerepelnek. Tanulmányozhatjuk azt is, milyen mértékű ezek optimalizáltsága.
Elsősorban arra szeretnék kitérni, hogy bár van a böngészőnek inkognitó üzemmódja, az csak csekély mértékben befolyásolja az intelligens kereső találati listáját. Az inkognitó mód vagy privát ablak csak a speciális, személyes beállításokat és a személyre szóló reklámokat kerüli meg (ha egyáltalán), a földrajzi keresés ugyanúgy érvényben marad.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy ha például egy ukrán IP-címről rákeresve a dell laptop akku kulcsszóra inkognitó módban, akkor vélt rejtőzködésünk ellenére az első helyen egy ukrán webáruházak reklámkínálatai szerepelnek. Aktuális árak tekintetében is juthatunk információkhoz…
A magyar nyelvű akku-találati lista
Érdekes megfigyelni, hogy a Google számára az utóbbi időben a helymeghatározás lett a reklámok megjelenítésének elsődleges szempontja. Lokális eredménylistát kap mindenki, globális keresés nem is létezik. A találati lista nyelvi összetételének megválasztásakor pedig nem a keresőkifejezés nyelvét, hanem az operációs rendszer és az adott böngészőnyelvi beállításait veszi alapul. Meg kell jegyezni, hogy mint az utóbbi időben sok mindenben, ebben sem eléggé következetesek az algoritmusok, találkozhatunk eltérő megoldásokkal is.
A modern stílusban készült zuhanykabin befolyásolhatja a fürdőszoba vizuális hatását. Az ólomüveg ajtók átlátszó vagy átlátszatlan elemei, a vékony profiltartók világos árnyalatai vagy éppen ellenkezőleg, a textúrák kontrasztja, a könnyedség érzetet kelti.
De milyen zuhanyt válasszak a kínálkozó eszközbőség mellett a fürdőszoba berendezés kezdeti szakaszán? Merül fel a kérdés néhányunkban. Sok épület fürdőszobája meglehetősen korlátozott a helyet illetően, így nagy méretű fürdőkád beépítése nem mindig racionális. Ilyen helyiségek esetén a zuhanykabin lehet a megfelelő megoldás. Használati cikk, nem dísztárgy.
A zuhanytálcát úgy kell megválasztani, hogy ne csak az adott mérethez illeszkedjen, hanem a házban vagy lakásban élők minden követelményének is megfeleljen. Így választhatunk egy közvetlenül a padlóra szerelt zuhanykabint, amely kényelmes lehet az idősek vagy a fogyatékkal élők számára. Mindenki az igényei szerint választhat a piacon a zuhanykabinok és -tálcák közül, a választék ma már hatalmas.
Mosdókagylók, modern formák 2022-ben
Mosdók tekintetében a színek mellett az újszerű formák is nagyon népszerűek. Ma már sok mosdótál szinte alig hasonlít eredeti megnevezésére, a kagylóra, hiszen az íves forma mellett egyre több szögletes változattal lehet találkozni. Vagy éppen ellenkezőleg, a kagylónál is ívesebb változatokkal, elliptikus alakzatokkal és már-már gömbökkel is.
Akik szeretik körülvenni magukat modern tárgyakkal – ez leginkább korunk fiatal lakástulajdonosaira jellemző – azok a mosdótálaknál jobb megoldást nem is találhatnának maguknak. Ezek a tárgyak azért is különlegesek, mert egy egészen pici, egyszerű fürdőszobát is látványossá és modernné tudnak tenni. Sőt, akkor is jó választás, ha nem szeretnénk a teljes fürdőszobát felújítani, átalakítani, csupán egy újdonsággal szeretnénk feldobni. Többféle stílusban és formában fellelhetők a webáruházakban elérhető kagylók 2022-ben.
A fürdőszoba ízléses berendezése
Hasonló módon egy formabontó szanitert/mosdót még egy szintén formabontó csapteleppel lehet igazán teljessé tenni: ebből is igen nagy a választék. Arra érdemes ügyelni, hogy a párosításban összhang legyen: szögletes, markáns mosdótálhoz szintén inkább szögletes csaptelepet válasszunk, míg ha az íveltebb változatok tetszenek, ne törjük meg csupa egyenes vonallal. Illetve néha mégis… Ja kérem, a lakberendezés művészet.
Finomítani lehet a formákon, de ne legyen túl nagy a kontraszt. A modernitás megteremtése megvalósítható még akkor is, ha éppen nem szeretnénk hatalmas felújításba kezdeni. A színek és formák kínálata végtelen, az eredmény legyen legyen jellemző otthonunkra és persze ránk.
Tekinthető-e a virágküldés jóindulatú szexizmusnak?
Általános vélekedés szerint a virágküldésnek mint cselekedetnek nincs szexista jellege. Azonban ezzel kapcsolatban léteznek
egyfelől olyan társadalmi sztereotípiák és előítéletek, amelyek nemi szerepeket és viselkedéseket társítanak a virágküldéshez
másfelől olyan szociológiai kutatások, amelyek az udvarlás, bizalomnyerés, női hiúságra apellálás és a hajlandóság gyöngéd kikényszerítésének eszközét látják benne, így a jóindulatú szexizmus kategóriájába sorolják.
Feltűnőek a hagyományosan férfiasnak tartott tulajdonságok (erő, védelmezői szerep stb.)alapján összefüggésbe hozható kapcsolódások: a férfi küld virágot a nőnek, aki ezzel a cselekedettel megvédheti és gondoskodhat róla. Ez a megközelítés inkább imponáló, mint sértő a nők számára, holott alárendeltségüket hangsúlyozza.
Fontos hangsúlyozni, hogy a virágküldés kontextusfüggő, és attól függően, hogy milyen célból és milyen körülmények között történik. Lehet értékes és kedves gesztus, vagy akár sértő vagy idejétmúlt viselkedés is. Túlzó feminista vélekedés, hogy a virágküldés a nők tárgyiasítását vagy más módon való megszégyenítését jelenti.
Sokan tartják úgy, hogy ha egyszer kipróbáljuk a dagasztógépet, akkor többé sosem fogunk kézzel dagasztani utána, hiszen egy alkalmas géppel való munka sokban megkönnyíti dolgunkat és időben is gyorsabb. Alább olvasható mostani cikkünkben arról ejtünk pár szót, vagyis azzal foglalkozunk kicsit részletesebben, hogy hogyan és mire használható a dagasztógép, ha hatékony tésztakészítés a célunk a mindennapokban.
Miért jó a dagasztás?
A dagasztás lényege, hogy a készülő tésztánkba levegő jusson, ami majd segít az állaga javításában. A dagasztás idejét mindig a liszt fajtája határozza meg, vagyis a búzaliszt esetében például elegendő fél órát dagasztani, de a nehezebb lisztek esetében, mint például a rozslisztnél a dagasztási idő dupla annyi időbe is telhet.
Szerencsére napjainkban segítséget nyújtanak számunkra a dagasztógépek, amik rengeteg munkát végeznek helyettünk. Dagasztó gépek terén rengeteg választásunk van mivel vannak amiknél fokozatot állíthatunk de vannak olyan is amik akár hab és krémverésre is használhatót.
Dagasztógép típusok
Napjainkban két fajta dagasztógépet tartunk számon, a spirál és a ferdekarcos dagasztógépeket. Egy spirálkarcos gép a legjobban keménytészták megdolgozására alkalmas, egy ferdekarcos viszont hab és krém verésére is könnyedén használható a dagasztás mellett. Léteznek olyan gépek is, amik vezérlőpanellel valamint hidraulikus rendszerrel vannak felszerelve ezáltal nagyüzemi használatra tökéletesen megfelelnek.
Melyik jobb a kézi gyúrás vagy a gépi dagasztás?
Rengeteg ember esküszik a kézzel dagasztásra mondván azt, hogy lelke van tésztának, viszont ez sokaknak igen fárasztó művelet lehet, amire megoldást nyújthat a dagasztógép. Amikor elkészül a tésztánk, akkor fényes a felszíne és nem látszódnak bennne a lisztszemcsék sem. Rengetegen esnek abba a hibába, hogy dagasztás közben elfáradnak mikor még nincs kész a tészta és abbahagyják a dagasztást, amitől végül rossz végeredményt kapnak. Ezért is kezdőknek kifejezetten ajáljuk a dagasztógépek használatát, ami sokban megkönnyíti dolgukat a konyhában.
Milyen előnyökkel jár a dagasztógép használata?
Napjainkban számos üzletben megtalálhatók a dagasztógépek, amik kifejezetten dagasztása készültek és szinte bármelyik szupermárketben megtalálhatunk. A dagasztógépeket dagasztókarral és tállal találhatjuk meg és akár pár perc alatt képes tökéletes tésztát gyúrni. Nagy előnye használatuknak, hogy mivel nagy erőt fejtenek ki, sokkal jobban eldolgozott tésztát kaphatunk végeredményképp. A gép tökéletesen eldolgozza a vizet és a levegőt anélkül, hogy ekközbe halálosan kimerüljünk. Egy dagasztógép használatával könnyedén készíthetünk élesztős vagy akár kovászos tésztákat is amiket dagasztás után egyszerűen csak kinyújtunk és kisütünk.
Emellett azonban az alábbi előnyöket is megtapasztalhatjuk majd a dagasztógépek használata során, ha szaküzletben, vagy ipari dagasztógép online vásárlása során szert tennénk egy ilyen berendezésre: